Nagy a kísértés, hogy itt, amikor már mindent elmondtam abba hagyjam az írást, de nem teszem. Szépen kibontom, mit láttam, hogyan emlékszem. A valóságnak csak az általam észlelt szeletét tudom bemutatni, de többre nem is törekszem, hiszen ez csak egy szubjektív visszaemlékezés.

Algyő után egy jól ismert, kedves helyre érkeztünk döntőt játszani. Jó idő és kellemes környezet fogadott minket. A csarnok előtt rendezett park, a csarnokban pedig mobil lelátok. (a debreceni foci pályán simán meg irigyelnék J)

Kicsit korán érkeztünk, hiszen a csarnok térelválasztó fala még le volt engedve. A két térfélen az ASI és soros ellenfelük melegített. Amint elfoglaltuk a helyünket Éva elvitte a lányokat egy gyors megbeszélésre. Míg a csajok edzőjüket hallgatták, addig mi szülők megnézhettük, hogy nyer az ASI és rácsodálkozhattunk a sosem látott győri csapat átlag feletti magasságára.

Mire a lányok visszatértek befutott az FTC utánpótlás legeredményesebben szereplő kabalája, segédedzője, gyúrója, kapusedzője, pszichiátere, Monyó. Gyorsan munkába állt, legyúrta, beragasztotta, lekezelte amit kellett és a csajok készen is álltak az első, de lehet hogy a legfontosabb meccsre.

Első ellenfelünk a Debrecen volt. Ebben a szezonban 3 alakalommal találkoztunk és sorminta szerű eredmények születtek. Az Üstökösön nyertek, a Kicsi gesztenyén nyertünk, a Főnix az övék volt, az országoson pedig..., pedig megint találkoztunk. 

Nagyon erős csoportba kerültünk. Tudtuk, hogy a Tamási meccset hozzuk, a Debrecen elleniben pedig erősen bizakodtunk. Ha nem is a szokásos első meccses formánkat hoztuk, de itt még nem szárnyalt a csapat. Sokáig fej-fej mellett haladtunk. Az első félidőben nem is esett sok gól. Annyira nem, hogy a 2-3-as állás beleégett a kijelző pixeljeibe, annyi ideig nem volt változás. Aztán szépen lassan elkezdtünk meglépni 2, majd talán 3 gólra. És itt már érezni lehetett, hogy meglesz a meccs. Az a meccs, ami nem csak az első volt, nem csak a csoportállást, de a továbbjutást is eldönthette.

Csoportunkban a Mohács-Tamási meccsel folytatódott a küzdelem. Papírforma eredmény született, nyert a tolnai csapat. Mire a szülők és a csapat megérkezett az ebédelésből, láthatta, hogyan birkózik egymással a tavalyi döntő két résztvevője. A Debrecen-Tamási meccs döntetlen végeredménye azt jelentette, hogy biztosan tovább jutottunk. Már csak az volt a kérdés hányadik helyen. Mondjuk sejtettük a választ.

Következő összecsapásunkon a 2000-es döntőkön újonc Moháccsal mérkőztünk. Kellemes ráhangolódás volt az első helyet eldöntő csata előtt. 10-20-as eredménnyel zártuk az összecsapást. Könnyed, görcs nélküli játékot mutattunk be. Ha pedig a lányok nem görcsösek, nem csak eredményesen, de kifejezetten szépen tudnak játszani. Úgy is játszottak.

Ilyen előzmények után fordultunk a csoportelsőséget eldöntő mérkőzésre. A tavalyi ezüstérmessel a Főnix elődöntőjében találkoztunk és törtük meg rossz szereplésünket ellenük. Ha nem is sima meccsen, de nagyon magabiztos 7 gólos különbséggel sikerült bebiztosítani a csoportelsőséget.

És eljött az este. Míg a lányoknak a nappalok (khmm), addig a szülőknek az éjszakák szoktak izgalmasan sikerülni az ehhez hasonló túrákon. Amennyire jó egy közeli helyszín, annyira meg is tudja rostálni a szülői garnitúrát. Sajnos estére sokan hazamentek. Ki a meccsek után, ki egy kicsit később, de elvitathatatlan, hogy extrém hazatérés kategóriában Erdélyiék vitték el a pálmát. Olyan későn indultak haza, hogy jószerivel a Budapest táblával pacsizva fordulhattak is vissza. De indulásukig történt egy s más.

A szülők szállása a két éve már kipróbált, de az óta felújított Sóstói kempingben volt. Naplemente, vízre néző nappalik, szúnyogok és hajnalban a párzásban megőrült, ordibáló békák. Tisztára, mint a napfényes Florida.  Csak hevesiesen. Sajnos mire megérkeztünk az önkiszolgáló étterem már zárva volt. Nagy kár, mert olyat tapasztalhattunk volna meg, amilyenre sokáig esélyünk sem lesz. Az önkiszolgáló étteremben csak bolognai spagettit lehetett kapni! Igaz mire megérkeztünk az is elfogyott. Gondolták páran, sebaj van itt egy ABC is. Ott azért már több minden közül lehetett választani. Egy 100-as papírzsepit például 20-as stócokba szabályosan rendezve terítettek szét a polcon. Mégis csak jobban mutat az üres polcon 5 db 20-as, mint 1 db 100-as egység. Ez lenne a szezon eleje? Mit csinál ilyenkor a leleményes, kézilabda túrákon edződő szülő? Pizzát rendel. És akkor mit csinál, ha kiderül, hogy a pizzéria Gyöngyösön, a szállás meg Mátrafüred felett van? Kiszállítást kér. Igen ám, de a kempingbe 1,5 éve nem viszik már ki a kaját. Na ilyenkor mit tesz a szülő? Megkéri a még úton lévőket, hogy randizzanak már a futárral és legyenek kedvesek felhozni a pizzát.

Gyönyörű színdarab!

Főbb szerepekben:

Pizza rendelő apuka: Demkó Gábor

Futár: A srác a piros Suzukiban

Érkező apuka: Pardi Imre

Érkező apuka felesége: Edina

Érkező apukát feltartó anyuka: Mónika

Feltartó anyuka férje: Sándor

Sándor szesztestvére: Károly

Cselekmény: Gábor pizzát enne. Rendel, de nincs kiszállítás. Megkéri Imrét, hogy legyen olyan kedves és ugyan hozza már el az ételt, hiszen neki az útba esik.

Ezzel egy időben Mónika csak papír zsebkendőt talál a helyi boltban és ő is megkéri Imrét, hogy cigit és váltás bugyit hozzon neki a TESCO-ból. Cigi kell mert elfogyott, bugyi meg nincs nála, mivel úgy gondolta a meccsek után hazamennek. Férjének Sándornak sincs váltás ruhája, de ő tud kérni szesztestvérétől, Károlytól. Imre a cigit beszerzi, de a bugyis polcnál tanácstalanul válogat, majd felesége Edina segítségét kéri. Mire megtalálják a szombat esti, tóparti kempingezéshez ideális bugyit, a pizzás srác Suzukijának lejár a műszakija, de még a munkaideje is.

Gábor mikor értesül Imre időt rabló bugyi kereséséről, költséget nem kímélve tárgyalásokat kezdeményez a futárral, hogy az ne menjen el a találka megbeszélt helyszínéről, hanem várja meg az 5 percen belül bizonyosan érkező bugyisokat a cigivel.

Ezt az ígéretét Gábor 5 perces intervallumokban 8-szor ismétli meg. Közben őszinte aggodalommal ecseteli, hogy a futár valszeg a fenekéről tépett szőrökkel szórja tele a tésztát minden újabb 5 perces pauza hírére. Mély átéléssel szakad ki belőle a kétségbeesés: a pizza a sok szőrtől nem is magyaros, de Grizzly-s lesz, mire megérkezik.

40 perc késéssel Imre befut, de nem csak a bugyit, cigit, pizzát, hanem Éva férjét Attilát is meghozta. Attila felbukkanása meglepetésszerűen hat a közönségre. Többen még egy stampó, 72%-os, tatra teát isznak a tiszteletére. Függöny.

A színdarabban kellékként szereplő Tátra tea borzalmas jószág. Méregerős, de kellően édes ahhoz, hogy mindezt csak akkor lehessen érezni, mikor az ember már gyanútlanul lenyeli. Akkor viszont köldökig éget. Bolond tótok! Nem csoda hogy történelmet vizionálnak, ha ilyeneket isznak.

Erdélyiék ravaszul megvárták a 11-et, majd elindultak haza. Eszti elmesélése szerint minden rendbe volt, csak Feri látott 4 sávot a M3-son, és az előttük haladó autók számát sem tudta sokadik nekifutásra sem pontosan megadni. Én indulásukat követően nem sokkal indultam lefeküdni. Egészen pontosan akkor, mikor Sanyi egy emberesebb adag tátrai teát kísérőként leöblített közel 1 dl magyar házi pálinkával. Ezen a ponton Karesz már csak ferdén tudott ülni, az anyukák pedig a teraszon próbálták a békák dalát dekódolni. Nehéz meló lehetett,mert reggel igencsak fáradtak voltak.

Nem úgy ahogy a lányok. Ők szerencsére időben feküdtek. Várta őket az elődöntő, várta őket a Győr. Nem sokat tudtunk róluk. Azt láttuk, hogy nagyok. Azt is hogy szerepelnek benne páran az Ikervári csapatból.

Az előző napi könnyedséget sajnos nem tudtuk átmenteni vasárnapra. Kissé döcögött a szekér. Mentünk, akartunk, próbáltunk játszani, de a tét itt már érezhető volt. Hiába az elmúlt pár év terhe észrevétlenül a lányok nyakába kúszott. Esélyesként sokszor ugyan olyan nehéz, ha nem nehezebb, mint esélytelenül. Az esélytelen csak nyerhet, az esélyesnek van mit veszteni. Aki nyerni akar, annak ezt is el kell tudni viselni. Összességében elviseltük. A meccs jelenete Zsófié volt, akit délutáni szendergéséből felriasztva küldtek be a padról hetest védeni. Bejött, megfogta, majd visszasétált a padra. Gyanítom akkor ébredhetett fel, mikor az egész kispad a nyakába esett, ölelte, lapogatta a hátát. Hihetetlen jelenet volt. A meccset végül közte hárommal, nagyjából simán hozták a lányok. JÖHETETT A DÖNTŐŐŐŐŐŐŐ!

Első országos tornánkon, Alsóörsön játszhattunk döntőt. Akkor is az ASI-val döntőztünk. Akkor az ASI nyert, nekünk az ezüstérem jutott. Azóta volt egy kisiklásunk Siklóson, majd szerzett a csapat két bronzérmet.

Nem a legjobb előjelekkel futottunk neki a mérkőzésnek. Domi térde megsérült és az is kérdés volt, hogy az elődöntő elfogódottságát le tudják-e a lányok vetkőzni.

Pedig vártuk már a döntőt nagyon. Más az, mint egy bronzmeccs. A játékosokat egyesével bemutatják, eljátsszák a himnuszt. Ragyogó alkalom a szülőknek egy kis pityergésre. Ki is használtam. Bár távol álltam, de gyanítom nem voltam egyedül.

Végre elkezdődött. És milyen remekül! Tekla amit a kapu felé dobott, mind bement. Nem volt könnyed szárnyalás. Domi a fájos lábával lelassult, de így is küzdött becsülettel. Éva kereste a csapatot. Elsőnek a széleken cserélt, majd beállóban váltott, ezt követte az irányító megcserélése. Addigra Teklát már emberfogással fogták és ezzel nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Sajnos Csenge megtalálta a jobbik formáját és megszórt minket és összegségében 9 góllal zárta a csatát.

A második félidő felére érezhetően leült a csapat. Teklát kivették a játékból, helyére ott akkor már bő 10 perce nem tudott senki lépi. Viaszos arcok, tompa szemek jellemezték a társaságot. Évának kellett tenni valamit. Egy időkéréssel kicsit felrázta a csapatot. És ez a kicsi elég volt. Nem a győzelemhez, hanem hogy meccsbe tartsa a csajokat. Valahogy vissza küzdötték magukat a lányok. 1 perccel a vége előtt döntetlen volt az állás. Hogy? Miért? Mi változott? Nem tudom, de megvolt. Kezünkben volt a meccs. Nagyjából 40 másodperccel a vége előtt Horkának volt ziccere, de kapufára lőtte. Mi lett belőle? Az őrület 10 secunduma. Volt idő az ellentámadásra. El is jutottak a balszélen a kapunkig. Köszönjük a jó Istennek, hogy oldalháló lett belőle. Dudaszó, hetesek.

Éva megkérdezte a lányokat, ki vállalja a hetest. Virág, Fanni, Tekla, Viki, Trixi tette fel a kezét. Ha nehezen is, de összejött az öt ember. Nem írom le végig, hogy is történtek a dobások, elég az hozzá, hogy a harmadik körbe kapufára dobták (Dóri?). A negyedik kört mindenki hozta, ezzel 4-3 ra álltunk. Adott volt a helyzet. Ha kihagyják az ötödiket, Vikinek már oda sem kell állnia. Nem hagyták ki. DÓRI VÉDETT!

                        BAJNOKOK VAGYUNK!

Patakkönny, örömünnep, kiabálás, éneklés, ölelkezés, eufória. Az érzelmek feltartóztathatatlanul törnek elő. Sok év beteljesületlen vágya hirtelen testet ölt. Nem lehet elmondani. Át kell élni. És biztos, hogy különleges dolog történt velünk meg. Nem arra gondolok, hogy több apuka sírt, mint anyuka. Inkább arra, hogy mindenkinek elhiszem, aki átélte, hogy a második, harmadik bajnoki cím is emlékezetes. De biztosan tudom, hogy az első felejthetetlen. Főleg ha ennyit vártak rá, főleg ha évekig hitték, hogy alkalmasak rá a lányok, főleg ha sokan biztosan éreztük, ezt a tornát csak mi nyerhetjük meg. Aztán majdnem kiénekelték a sajtot a szánkból. Az élet nagy rendező. A hitt, remélt biztosat is csak egy csavar után adja oda. De így kellett nyerni, ennek így kellett lennie. Bízni, elhinni, majd elveszettnek látni és a végén elérni. Ettől lett édesebb, ettől lett örömtelibb. De végül behúztuk, behúzták. Készítettünk a végén egy képet, ahol edző, játékos szülő mind jelen van. Az a jó kép. Mindenki rajta van, akinek szerepe volt ebben a címben. Az sok ember ott a képen egy hosszú-hosszú pillanatra a világ legerősebb kötelével volt egymáshoz kötözve. A szeretettel.

Gyöngyös gyönyörű! Két éve bronzos fényben fürdött, idén betöltötte az aranyos ragyogás. Köszönjük Gyöngyös!

Éva néni jó napot, bajnok lett a csapatod!

Ui: Zsófi a fagyizás után a buszon megkérdezte, mikor lesz az igazi döntő. Hát nem zabálni való? Nem zavarta a pezsgő, a himnusz, az aranyérem, a hatalmas kupa sem. Csenge mondta neki, hogy ez volt a döntő és azért kaptak érmet, mert piros pont nincs. Remélem azóta már ő is érti, hogy volt egy olyan év, mikor nem volt náluk jobb csapat az országban. Azaz, magyar bajnokok! Gratula a csajoknak, Zsófi így szeretünk! Balu te pedig gyanús vagy. J