Új év, új csoport
2015.08.12. 12:29
Bár a hőmérők még mindig 40 fok körüli értékeket mutatnak, kézilabdás lányainknak már 3 hete véget ért a nyár.
Az első edzőtábort megelőzően 2 héttel elkezdődött az egyéni felkészülés és mostanra már a második tábor első felén is túl vagyunk.
A következőkben végigvesszük a csapat előtt álló feladatotokat, hogy míg el nem kezdődnek a versenysorozatok, addig is tisztán lássuk mire is készülnek a csajok a forró teremben.
NB II felnőtt.
Itt kérem csoportváltás történt. A Dél-Kelet csoportból átkerültünk az Észak (Budapest) csoportba. Ez az egyesület földrajzi elhelyezkedését tekintve logikus lépés volt, hiszen területileg ide tartozunk. Ez a csoport két dologban biztos változást jelent. Kevesebb utazás a csapatnak, kisebb utazási költség az egyesületnek. Az előnyök mellett persze hátránnyal is járt a csoportváltás, hiszen a lányok többsége az előző csoport területéről származik, így mikor a csapatbusz meccsre indult, akkor ők a szülői ház felé is utaztak egyben. Ez idéntől változik. Eddig a pesti szülők utaztak sokat, hogy lássák a lányokat, most a déli végekről kell majd a szülőknek messze járni a meccsélményért.
Nézzük, hogy nézett ki ez a csoport a tavalyi év végén.
Az idei kiírás tervezete szerint nem teljesen ezekkel a csapatokkal fogunk mérkőzni. Mostani ismereteink szerint ellenfeleink a következők lesznek (a felsorolásban vastaggal jelöljük, akik tavaly is itt versenyeztek):
Pilisvörösvár, Szent István II, Tatai AC, Dorogi ESE, Vasas SC II, Solymári SC, Kinizsi TTK, Tatabánya SC, Hort SE, TFSE, KSI, Csepel DSE
A csoportot a Szent István nyerte, de mivel van csapata az NB I/B-en is, így nem juthattak fel. Tavaly a Hort és a Csepel közös csapattal indultak, idén már külön neveztek. Rajtunk kívül is vannak a csoportban olyan csapatok, akik utánpótlás csapataik versenyeztetésére használják az NB II felnőtt és junior bajnokságát. Náluk, ahogy nálunk is a korosztályok egymásra épülése miatt valószínűleg, részben/egészben, de változott a keret. Ilyen csapat lehet a győztes Szent István, a Vasas és a Csepel is.
Kíváncsian várjuk, hogy nem túl hosszú NB II-es múltunk tapasztalatai mennyit érnek egy másik csoportban.
Hajrá, KSI!
|