Aktuális : Gyerek-Szülő csatározások 2015/2 |
Gyerek-Szülő csatározások 2015/2
2015.06.15. 21:12
Gyerek-Szülő csatározások 2015/2
Ismét megmérettetésre kerültünk. Jönnek ezek a szezonzáró mérkőzések és mire az előzőt kipihenjük a másik el is kezdődik. Legalább is én így érzem. Szinte még el sem múlt a múltkorin összeszedett izomláz, tessék, itt a következő alkalom. De legalább rádolgozunk…
A mostani összecsapásra az Elektromos sporttelepen került sor. Mi szülők/edzők/tanárok az őszi mérkőzéshez képest egy gyengített összeállításban léptünk pályára, lévén a japán szál elszállt. Meiko már hazament és Moto sem vett részt a mérkőzésen.
Ilyen előzmények után nem csoda, ha a bemelegítésnél mindösszesen 8 felnőtt kószált a térfelén. A túloldalon viszont tele volt a félpálya. Két csapatra való fiatal nézte az idősebbek néhol nem kifejezetten iskolázott mozgását, elnéző mosollyal.
A felnőtt csapatban a taktikai érettség, a tapasztalat, a kezdők lelkesedése, a fiatalos lendület és a tanácstalanság alkotta a kezdő csapatot.
A lányok ellenben jól választottak, a bírókat is ők delegálták. Az ítéleteken meg is látszott is melyik csapat adta a játékvezetőket.
Maga a mérkőzés a szokott mederben zajlott, a felnőttek kicsit lassan bemelegedve, de biztosan érvényre juttatták rutinjukat és hamar döntő különbségű, akár 1 gólos vezetésre is szert tettek.
A lányok kapaszkodtak, majd 10 percenként sort cseréltek. Csoda? Mindegyik elmúlt 14. Nem bírják már a tempót. Eközben a sportág doyenjei egy kérlelhetetlen gépezet precizitásával termelték a gólokat és magas szakmai színvonalon cserélgettek a hatosok magasságában. Kivétel nélkül kétperces büntetésekért… Ha érdekes információt hordozna, leírhatnám, hogy én magam hányszor rontottam el a cserét, de maradjunk inkább annyiban, hogy egyszer jól is sikerült, egyszer meg nem vették a rosszat észre. Szerencsére Csaba bácsi sem, mert a sokadik emberhátrány után én például csúnyán kikaptam tőle. Hümmögtem is magam elé, hogy szép dolog, egész évben fizetem a tagdíjat, aztán ezt kapom érte.
Két félidő és a lányok 4 sorcseréjét követően véget ért a mérkőzés. Azt hiszem nem is lehetett volna jobbkor vége. Akkorra már szinte csak a felnőttel értek el találatot, a lányok pedig a fülledt teremben való szaladgálástól meggyötörve hagyták ki felváltva a vissza és/vagy a felfutásokat.
Jó kis meccs volt. A lányok megtapasztalhatták, hogy a tudás a padon ül, a fifika az iskolából érkezik, a lelátó népe pedig nem csak jobban tudja mit kell csinálni, de ha úgy adódik meg is tudja mutatni.
A számszerű eredmény természetesen nem érdekes. De jobb ha rögzítjük: MEGINT MI NYERTÜNK!
Köszönjük az edzők, stábtagok, tanárok egész éves munkáját és a lányok helytállását.
Hajrá, KSI!
|